1953-ban születtem.
Apám Vertel József bélyegtervező grafikusművész. Olyan családban születtem, ahol természetes volt, hogy gondolatainkat, érzéseinket rajzban fogalmazzuk meg. A vizualitás, mint kifejezési eszköz alapelememmé vált.
A budapesti Művészeti Szakközépiskolában ismerkedtem meg az agyaggal, és szerelmesedtem bele egy életre. Az agyag, ami egy képlékeny, könnyen formálható "föld", ha belelépek megőrzi lenyomatom, de a másik pillanatban már a következő hatás nyomait őrzi. Ez, ha tűzbe tesszük, megmerevedik és az örökké változó pillanatot megőrzi, állandóvá teszi.
A kerámia nem más, mint ismerkedés az őserőkkel, a földdel, a tűzzel. Ez nagyon izgalmas játék. Minél többet ismerek belőle, jövök rá, milyen keveset tudok róla.
Én elsősorban figurális kerámiát csinálok. Az ember érdekel, kapcsolatai, viszonya önmagához, a másik emberhez, a világhoz. Tanulmányaim során a tanulmány rajzolás mellett szociófotózással is foglalkoztam. Ez nagyon fontos volt számomra egy-egy konkrét helyzetben való elmélyülésben, a megismerésben.
Engem mindig izgatott a tűz megismerése. Ma egy városi keramikus leginkább elektromos kemencét használ, amelyben egy izzószál hevíti fel a kerámiát egy zárt térben, és én csak a már kihűlt darabot veszem ki a kemencéből. Ez egy steril dolog, a végtermék, a mázak viselkedése elég pontosan kiszámítható, előre tervezhető.
Ennél sokkal izgalmasabb, ha a tűz valóban jelen van az égetésnél - füstjével, hamujával, kormával, kiszámíthatatlanságával.
Ha fával hevítünk fel egy kemenceteret, a benne lévő kerámiát átjárják a lángnyelvek, lecsapódik a korom és olyan lesz egy-egy figura, mint a szép, ropogós barnára sült kenyér.
Ha az izzó tárgyat kiveszem és faforgáccsal kevert homokkal takarom be, akkor a faforgács meggyullad, a homok viszont elfojtja az égést és füstölni kezd. Befüstöli a tárgyat, pl. egy madarat, amit beletettem. Attól függően, hogy mennyi füst éri, hol feketébb, hol szürkébb lesz. A rajta lévő festék is e szerint változik és ezer arcot mutat, mindig mást és mást, előre nem kiszámíthatót. Ez olyan, mintha a lelkét, itt a füstben kapná meg a tárgy.
A tűznek és a földnek ezekbe a titkaiba szerelmesedtem bele, amelyek sose megismerhetőek, csak ismerkedni lehet velük, titkaik végtelenek.
A technikáról
Félporcelánt, porcelánt, magastűzű samotos agyagot használok. 1100 -1300 Celsius fokon égetem ki tárgyaimat. Ezen a hőfokon már annyira tömörödik az agyag, hogy elveszíti vízáteresztő képességét, így fagyállóvá válik. Ez a kerti szobraimnál, edényeimnél fontos.
Munkáim során nem használok semmiféle sokszorosítási technikát. Szobraimat korongolással kezdem. A megkorongolt alapformákat építem össze, majd mintázom késszé. Minden arc, kéz egyedileg mintázott.
Az elektromos égetés mellett előszeretttel használom a fatüzelésű redukciós kemencét, a Raku-égetést, a fatüzelésű sómázas égetést.
Kiállítások:
1977 óta rendezek önálló kiállításokat és veszek részt csoportos tárlatokon. Legfontosabb külföldi kiállításaim:
1983 Erlangen, Németország
1986 Bécs, Ausztria
1987 London, Nagy Britannia
1988 München, Németország
1989 Puchheim, Németország
Rust, Ausztria
1990 Ottava, Kanada
München, Németország
1995 Dánia
1998 Marignane, Franciaország
Dublin, Írország