Ujj Zsuzsa

1968 -

Életrajz

1968. Budapesten születtem.
1988. A Budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola a kerámia szakán érettségiztem.
1992. A Magyar Iparművészeti Főiskolán kerámia- és porcelánipari formatervezőként diplomáztam. Tanulmányaimat a MIF Mesterképző Intézetének hallgatójaként folytattam.
1993. Vendéghallgatóként két szemesztert a koppenhágai Dán Iparművészeti Főiskolán végeztem.
1994-95. A Budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola esti tagozatán kerámiát tanítottam. 
1995. A Zsolnay gyár négy formatervemet megvásárolta eozinmázas sorozatgyártásra. Emellett részt vettem a gyár régi formaterveinek újramintázásában.
1996 óta dolgozom saját műhelyemben.
2000-ben részt vettem a III. Hódmezővásárhelyi Kerámia Szimpozionon. 
2001-ben A FISE szimpozion résztvevője voltam a Nemzetközi Kerámia Stúdióban, Kecskeméten.
2002-ben ösztöndíjasként 2 hónapos tanulmányúton jártam Egyiptomban, ezt követően a Magma Szimpozionon vettem részt a Nemzetközi Kerámia Stúdióban Kecskeméten, valamint a IV. Hódmezővásárhelyi kerámia szimpozionon is.
2003-ban az NKA támogatásával 1 hónapos porcelán szobrász és festő mesterkurzuson vettem részt Kecskeméten, Ilona Romule vezetésével.
1999. óta a Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskola kerámia osztályának tanára vagyok.

Önálló kiállítások:

1997. Stefánia Palota, Budapest
1998. Mester Galéria, Budapest 
         Vasváry Galéria, Pécs 
         Városi Művelődési Központ, Szolnok
1999. Palota Szálló, Lillafüred
         Rékai Galéria, Budapest
2000. Gulácsy Galéria. Szeged
         Derkovits Galéria, Budapest
2001. Árkád Galéria, Budapest
2007. Ráday Galéria, Budapest

Csoportos kiállítások:

1996. Újjászületés, Csók István Galéria, Budapest (FISE)
         Párizs, Magyar Intézet (FISE)
1997. Fesztivál, Művelődési Központ, Budafok-Tétény
         Kulturális Központ, Szófia, Bulgária
1998. IV. Kairói Nemzetközi Kerámia Biennálé
         Collectors’ Cups, Koblenz, Németország
         Tavaszi fesztivál, Bologna-Budrio, Olaszország (FISE)
         Yõn Voloa- Night Light, Kuopio, Finnország (FISE)
1999. Helsinki, Magyar Kulturális és Tudományos Központ (FISE)
         Álom, Vigadó Galéria (FISE)
         Cifrapalota, Kecskemét (FISE)
         Art Budapest
         Félévszázad Magyar Kerámiaművészete, Iparművészeti Múzeum, Budapest
         Pelso ’99 Keszthely (MKISZ)
         Őszi Kerámia Tárlat, Olof Palme-ház (MKISZ)
         Szolgáló Tárgyaink, Iparművészeti Múzeum
2000. Ezredvégi hangulat, Vigadó Galéria (FISE)
         Őszi Kerámia Tárlat, Olof Palme-ház (MKISZ) 
         Idol – a III. Hódmezővásárhelyi Kerámia Szimpozion kiállítása, Tornyai Múzeum
2001. Milleniumi Iparművészeti kiállítás, Műcsarnok
         Kortárs Iparművészeti Kiállítás, Győr
         Szimpozion beszámoló kiállítás, Árkád Galéria, Budapest
         Pelso 2001, Balatoni Múzeum, Keszthely
         Csomagolás és design, Tiszaújváros
         Ipar-Művészet, Műcsarnok
2002. V.Kairói Nemzetközi Kerámia Biennálé
         Kerameikon Posztmodern Kerámia Fesztivál, Varazdin, Horvátország
         Őszi Kerámia Tárlat, Olof Palme Ház, Budapest
         A Magma Csoport kiállítása, Museion, NKS, Kecskemét
2003. Szimpozion beszámoló kiállítás, Tornyai Múzeum, Hódmezővásárhely 
         Pelso 2003, Balatoni Múzeum, Keszthely
         FISE kiállítás, Millenáris Park, Csiga Galéria
         Műhelyek, mesterek, iskolák, Vigadó Galéria
         Őszi Tárlat, Tornyai Múzeum, Hódmezővásárhely
2004. Taiwani Kerámia Biennálé
         Nemzetközi Virágváza Triennálé, Horvátország
2006. Őszi Kerámia Tárlat, Budapest
2007. Őszi Kerámia Tárlat, Budapest
2008. Őszi Kerámia Tárlat, Budapest
2009. Kortárs Magyar Kerámia, Győr
         Keramiek Europas, Höhr-Grenzhausen, Németország
         Határon, Monostori Erőd, Komárom

Díjak, ösztöndíjak:
1996-ban Japánban jártam a Japán Alapítvány ösztöndíjával.
2002-ben a Magyar Ösztöndíj Bizottság 2 hónapos egyiptomi ösztöndíját nyertem el.
2002-ben Varazdin város díját nyertem el a Kerameikon horvát kerámia fesztiválon.
2002-ben tervemmel I. díjat nyertem a Kovács Margit születésének 100. évfordulójára kiírt díszkút pályázaton.

Tagság:
Fiatal Iparművészek Stúdiója (FISE) 1996.
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete 1997.
Magyar Keramikusok Társasága (MKISZ) 1999.
Magma Csoport Keramikusok Egyesülete 2002.