Kiállítások

Búvópatak II.

Drégely László kiállítása

2011. november 11.

Drégely László
A Kiállítás elé
 


Az itt látható kiállítás szerves folytatása a 2007. januárjában feltett "Búvópatak 1." című virtuális tárlatnak.


Láthatók itt olyan grafikák, amelyek már az előző kiállításban  is szereplő alkotásokkal együtt részei egy-egy sorozatnak  - pl. a fototípiák, a fekete zománcfestékkel csurgatott képek, vagy éppen a foto-kollázsok. Érdekes párdarabjai a csurgatott grafikáknak az itt szereplő, fehér zománcfestékkel fekete kartonra készített művek.

 

Drégely László kisérletező kedvét mutatja a "Kozmosz" sorozata is, melyen a művész  a finoman felvitt, lavírozott színfoltok között apró pontokkal, jelzésszerűen ábrázolja figuráit, jellegzetes jelképeit, mint angyalt, szárnyas órát, madarat, gyertyát, stb. Körner Éva - 1972-ben Drégely címen megjelentetett könyvében - erről a jelképrendszerről az alábbiakat írja: "Jelkép- és parabolarendszere oly mélyről jövő és kényszerű, hogy festői alkalmazásuk különböző fázisaiban, legkülönbözöbb 'korszakaiban'  is azonos marad."   Tegyük hozzá: grafikai munkásságára ez egyaránt vonatkozik!

A kiállítás utolsó öt grafikája, a "Totem-sorozat" előkerülése szintén a művész útkeresésének izgalmas bizonyítéka: a geometriai formákra bontott figurákat a sötét és világos elemek használatával teszi plasztikussá.


Ez tehát a "BÚVÓPATAK" második virtuális tárlata. Fogadják tőlünk sok szerettel!


 


Budapest, 2011. november  11.

                                                                              Gábor Ágnes